Az ébresztőóra
hangjára keltem fel. 5:00-át mutatott. 8:00-kor indul a gépünk és azt
tanácsolták, hogy legalább egy –másfél órával hamarabb menjünk ki a reptérre.
Maggie nyöszörögve fordult egyet, nem akart felkelni. Hagyom még egy kicsit had
aludjon, addig én rendbe szedem magam. Ha most valaki látna, sikítozva
menekülne olyan szörnyű látványt keltek. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a
szokásos reggeli teendőimet. Visszaindultam a szobámba, Mag még mindig az
igazak álmát alussza. Elkezdtem az ágyam felé futni, majd ráugrottam. Mag olyan
gyorsasággal ugrott ki az ágyból, hogy azt még egy leopárd is megirigyelné.
-Édes Istenem!
Lili te normális vagy? A szívbajt hoztad rám.-Látni kellett volna azt a
grimaszt amit beszéd közbe vágott.
-Bocsi, de ezt
legjobb barátnődhöz híven nem hagyhattam ki.- villantottam felé egy 1000 wattos
mosolyt, amit ő úgy jutalmazott, hogy a képembe vágta az egyik párnát.
Kopogás
hallatszott, majd anyu dugta be a fejét.- Lányok ideje felkelni és reggelizni.
-Rendben, máris
megyünk.-válaszoltuk egyszerre.
-Mag te menj
szedd rendbe magad, én addig megágyazok.-nem is kellett kétszer mondanom, Mag
célba vette a fürdőt.
Mikor végzett,
együtt mentünk le reggelizni. Anyu kitette magáért, ugyanis palacsintától elkezdve
minden volt az asztalon. Jól bereggeliztünk majd kicsit szomorúan pillantottunk
az órára, ami 6:15-öt mutatott. Ideje a csomagjaimat kivinni a kocsiba. Maggie
cuccait tegnap nem vettük ki, így az ő cuccai már eleve bent voltak a kocsiba.
Mikor kiértünk a reptérre, rögtönk észrevettük Mr Lin-t aki épp a kávéját
szürcsölte és ránk várt. Mikor Mag meglátta az apukáját elkezdett felé rohanni
és apukája nyakába ugrott. Nagyon szerette az apukáját. Számára két ember a
legfontosabb. Az egyik természetesen az apukája, akivel kiskora óta nagyon jóba
van, a másik pedig én vagyok az elmondása szertint. Bármit megtenne értem, de
ez kölcsönös. Az a maradék másfél óra hamar eltelt a búcsúzkodással. A
női hang bemondta, hogy a Londonba tartó gép utasai megkezdhetik beszállást.
Sokadjára elbúcsúztunk anyuéktól és elindultunk, hogy felszálljunk a gépre,
ami az álmunk felé röpít. A gépen szerencsére egymás mellett ültünk. Már
mindketten ültünk repülőn, de örökre egy fura érzés kerít hatalmába, amikor a
gép elkezd felszállni. Nem hosszú a repülőút, maximum 2 óra, de Mag sikeresen
bealudt, így csak az mp4-em társaságában reménykedhettem. Mikor a légi kísérő
hölgy odajött, hogy kapcsoljuk be az öveinket mert hamarosan leszállunk,
finoman felkeltettem Maget.
-Mag ébredj, mindjárt
leszáll a gép. Kapcsold be az öved!-mondtam neki lágy hangon.
-Már ide is
értünk?-nézett meglepett arckifejezéssel-Az nem lehet, hisz az előbb szálltunk
csak fel.
-Igen, 2 órával
ezelőtt, csak te szépen elaludtál.-mondtam neki vigyorogva.
Mikor sikeresen
leszállt a gép, leszálltunk róla és mentünk a csomagjainkért. Nem volt egy
egyszerű menet minden csomagunkat összeszedni, ugyanis Mag egyik bőröndje
elkeveredett, amiről később kiderült, hogy nem is hozta magával. A reptéren
dolgozók nagyon örültek nekünk elhihetitek. Összesen 3-3 bőröndöt vonszoltunk
magunk után, és még anyuék utánunk küldik a maradékot. Mit is mondjak, nem
könnyű feladat a költözés. Hívtunk egy taxit, bediktáltam a címet, majd
elindultunk a házunk felé. Mi még nem láttuk a házat, ugyanis ezt apáék
intézték Mag apukájával együtt. Útközben az ablakon bámultam kifelé, és mit nem
mondjak egy elég szép környéken kocsikáztunk, majd egyszer csak a taxi
megállt. Szóval megérkeztünk. Kiszálltunk, kipakoltuk a bőröndöket és
kifizettük a taxit. Mikor megfordultunk egy csoda állt előttünk. A ház hatalmas
volt. Csak hatszor ellenőriztem a címet, hogy biztos jó helyre hozott-e a taxis
bennünket. Igen, jó helyre. A ház két emeletes volt teli ablakokkal. Egy
hatalmas sövénykerítéses kapu vette körbe a házat. mikor odaértünk az ajtóhoz,
remegve vettem elő a kulcsokat, amiket apa adott nekem, mielőtt felszálltunk
volna a gépre. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót, majd beléptünk. Mindketten
tátott szájjal néztünk körbe. A nappali egyszerűen gyönyörű volt, fehér
ülőgarnitúra volt középen, mellette két hozzá passzoló fotel, ezek előtt egy
nagyon nagy tévé volt. Hátul a sarokba egy csodaszép zongora foglalt
helyett. A szívem örömtáncot járt, mikor megpillantottam. A nappaliból
nyílt a konyha, ami a legmodernebb felszerelésekkel volt felszerelve. Az
étkezőasztal hatalmas volt, legalább 8 ember elfér ott. Miután kigyönyörködtük
magunkat az alsó szinten, felfelé indultunk az emeletre. Az emeleten 2
hálószoba és egy vendég szoba van. valamint mindegyik szobához egy saját fürdő.
Az én szobám:
Maggie szobája:
Visszamentünk a
konyhába, ahonnan egy hátsó ajtó vezetett a hátsó kerthez. Mikor kiléptünk az
ajtón egy teraszra érkeztünk, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a hatalmas
medencére és a napozóágyakra. A kert leghátsó részében volt egy hatalmas fa,
ami alatt egy hintaágy volt. A kert csodaszép volt. A csodálkozás közben
levegőt is elfelejtettem venni, de ezzel nem voltam egyedül, ahogy észrevettem
Mag álla is a padlót súrólta.
-Ez
hihetetlen!-törte meg a csendet barátnőm.
-Ez az.-én magas
sem hittem még mindig el, hogy ez a ház a miénk, és itt fogunk élni az
elkövetkező nem tudom hány évben.
-Te nem vagy
éhes?-döbbenten néztem barátnőmre, ugyanis amíg a csomagokra vártunk, ő 3 szendvicset
benyomott. Nem tudom elképzelni, hogy hogy tud ennyit enni.
-Most ettél, még
1 órája sincs.-válaszoltam neki, valószínűleg fura fejet vághattam, mert
felnevetett.
-Tudom, de én
éhes vagyok. Mit szólnál ha elmennénk valahova kajálni?-akkora boci szemeket
meresztett rám, hogy nem tudtam neki ellenálni, így végül beadtam a derekam.
-Jó rendben. De
hova menjünk? Ugyanis én egy éttermet sem ismerek a városban.
-Én láttam egy
éttermet miközben jöttünk a reptérről. Nando’s volt a neve, ha jól
emlékszem.-barátnőm gondolkodó feje láttán felröhögtem, erre ő egy gyilkos
pillantást küldött felém.
-Jó menjünk oda.
Nehogy éhen halj nekem rögtönk az első napunkon Londonba.-Mag válasza a
kijelentésemre egy ütésvolt amit a jobb vállamba intézett.
-Aúúú! Ezt most
miért kellett?-kondizni jár vagy mi? mikor lett ilyen erős?
-Megérdemelted-kinyújtotta
rám a nyelvét majd elindult vissza a házba, hogy felvegye a táskáját és
mehessünk enni.
Gyalog 10 percre
volt tőlünk az a kajálda amit Maggie mondott. Fogalmam sincs, hogy mit ettem,
de nagyon finom volt az tény. Immáron teli hassal indultunk haza. Kaja közben
megbeszéltük Maggel, hogy nem egyből haza megyünk, hanem megnézzük London ezen
környékét. Miközben sétáltunk találtunk egy nagyon szép parkot. A park közepén
egy hatalmas tó volt, és az egész park hihetetlenül gyönyörű volt. Önfeledten
beszélgettünk Maggel, amikor valaki elment mellettünk, de olyan nagy
lendülettel, hogy fellökött és elestem.
-Hé nem tudsz az
orrod elé nézni!-üvöltöttem rá, majd felnéztem, hogy ki volt az.
Nem kellett volna
ezt tennem. Mikor megláttam azt az ismerős idegent, a szivem kihagyott egy
ütemet és csak bámultam őt. Ő is engem. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ő az.
_Kevin…-nem tudtam
többet mondani. Éreztem, hogy egy hatalmas gombóc gyűlik a torkomba amit
nem tudok megakadályozni. Eleredtek a könnyeim. A bátyám volt az, aki elment
mikor kicsi voltam, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, de ő
otthagyott és nem is keresett. Azóta 6 év telt el. Meg kell mondjam, hogy
megemberesedett. Jól néz ki. Éreztem ahogy a sós víz az arcomat mossa. Mag
furcsán nézett rám, ugyanis nem tudta, hogy van egy bátyám és hogy ő ez az
idegen.
Maggal azután
ismerkedtem meg, hogy a bátyám elment. Nem meséltem neki a világfájdalmamról,
de nem is erőltette. Éreztem, hogy bátyám nem tudja mit mondjon. Egyfolytában
szétnyílt a szája, hogy mondjon valamit, de aztán be is csukta. Feltápászkottam
a földről, majd ismét felé fordultam és letöröltem a könnyeimet.
-Legközelebb
jobban figyelj, hogy hogy közlekedsz.-jobbnak láttam ha eltűnök onnan és soha
többet nem találkozunk remélhetőleg.-Gyere Mag menjünk haza.-barátnőm
bólintott majd elindultunk, de ekkor egy kéz fonódott a csuklómra. Kevin volt
az.
-Lili…én…nem is
tudom mit mondjak. Sajnálom!-láttam, hogy könnyes lesz a szeme, de megakarta
tartani a becsületét, ezért nem engedte szabadjára könnyeit.
-Egy sajnálommal
nem lehet elintézni ezt a 6 évet, és azt hogy otthagytál minket, amikor a
legnagyobb szükségem lett volna rád. Megfutamodtál apa elől, és eljöttél egy
szó nélkül és többet nem is láttunk. Megértem, hogy apáéknak nem vetted fel a
telefont és nem is kerested őket, de engem miért nem? Pontosan tudtad, hogy
mekkora szükségem van rád. Nem másra, hanem rád, a bátyámra.-újra eleredtek a
könnyeim és kirántottam a kezemet az övéből. Elakartam menekülni onnan, de nem
tudtam hova mehetnék. Most már bátyám szemét is elhagyta egy-két könnycsepp.
Láttam rajta, hogy sajnálja, de ezt egy egyszerű bocsánatkéréssel nem lehet
elintézni. Ő újra megfogta a csuklóm és magához vont, szorosan ölelt. A fal
amit magam köré építettem leomlani látszott.
-Sajnálom Lili,
nem tudtam mit mondhatnék. Egyszerűen el kellett jönnöm és tudtam, ha
elbúcsúzom vagy kereslek akkor képtelen lettem volna eljönni. El sem tudod
képzelni mennyire hiányoztál!-már biztos voltam. A fal amit az érzelmeim köré
építettem, leomlott. Viszonoztam ölelését, és ő is érezte, hogy megbocsátottam
neki. Mág jobban magához ölelt és csak így álltunk. Nekem óráknak tünt az a pár
perc is, amit így töltöttünk. Egy torokköszörülés szakította félbe ezt a
meghitt pillanatot. Tudtam, hogy Mag az aki nem ért ebből az egészből
semmit. Elengedtem a bátyámat és Maggie-hez fordultam.
-Mag ő itt a
bátyám, Kevin. Kevin ő itt a legjobb barátnőm Maggie Lin.-furcsa érzés volt,
hogy nem ismerik egymást.
-Szia Kevin Skin
vagyok, Lili bátyja.-bátyám jobbját nyújtotta barátnőm felé, aki egy zavart
mosoly kíséretében viszonozta a gesztust. Mag rám pillantott és tudtam, hogy
ennyivel nem úszom meg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése